Csehszlovákia

Számos internáló- és munkatábort hoztak létre cseh és szlovák terülten is. Három fajta tábortípust különböztettek meg: 1. a hadifogolytáborokat, 2. a kényszermunka táborokat és 3. a javító-nevelő táborokat.
1945 után az országban élők két nagy kategóriáját érintette főleg a táborokba hurcolás. Az egyik csoport a szudéta-németek csoportja volt, mint etnikai közösség, a másik nagy csoport az ún. „kollaboráns kapitalisták” gyűjtőneve, illetve azok tartoztak ide, akiket a csehszlovák hatalom és erőszakszervezetei annak tartottak. Ebbe a csoportba tartoztak az antifasiszták és a „reakciós”-ok is. A két kategória közötti különbség csak számarányukban volt, mivel amíg 3 millió szudétanémetet érintett ez az intézkedés, addig a „kollaboráns kapitalisták” száma néhány ezer volt. Ennek a tisztogatásnak, vagy megtorlásnak ugyan nem volt jogi alapja, de jól megszervezték és átgondolták az akciók lebonyolítását, vagyis a helyi bizottságok utasítására hajtották végre. Ezek a helyi „nemzeti bizottságok” többségükben a kommunisták kezében voltak, amely már előrevetítette az 1948 februári „prágai puccs”-ot. A 2. világháború után a szudétanémetek voltak az első táborok benépesítői.
Mielőtt a szudétanémeteket és a szlovákiai magyarokat kitelepítették volna, előtte táborokba gyűjtötték össze őket. A szudétanémeteket kollektíven árulással és kollaborációval vádolták. Mind a két „ellenség” kategóriára ugyanazok az intézkedések vonatkoztak, vagyis elkobozták a vagyonukat és internálták őket. Még a nem kommunista belügyminiszter is kijelentette, hogy „internálni kell minden veszélyes német elemet és koncentrációs táborokban összegyűjteni őket, hogy maximálisan kihasználhassuk a munkaerejüket.” A nemzeti bizottságok munkáját, „forradalmi alakulatoknak” nevezett milíciák segítették és hajtották végre a tömeges internálásokat. Az utasítások lényege az volt, hogy maximálisan kihasználják a megszállás alatt felállított barakkokat és a németek által felállított munkatáborokat. Csehországban kb. 600 fogva tartási hely létezett. A legfontosabb táborok Prága körzetében voltak, de léteztek táborok Morvaország és Szilézia területén is.
A kezdeti időszakban (1945-1947), az egyik legrosszabb tábor, a stadion volt Strahovban, Prága körzetében, - az ún. 10-es számú koncentrációs tábor -, ahol egyszerre 5-8 ezer embert tartottak fogva. Az őrök gyakran köztörvényes bűnözőkből álltak. A táborok heterogének voltak, vagyis a gyerekeket, a nőket és a férfiakat együtt őrizték. 1945 nyarától javult a táborok igazgatása és szervezettsége is, a munkatáborokat, pedig hivatalosan is a koncentrációs táborok mellé rendelték.
1946 áprilisában 80 ezer internáltat tartottak számon Csehszlovákiában.
1947-ben a táborok átszervezésre kerültek. Ekkor a kisebb táborokat felszámolták, az ott levő rabokat átcsoportosították, körülbelül 200 tábor maradt Csehszlovákiában. A munkatáborokban 15 és 50 év közötti személyek voltak általában. A gyerekeket és a nőket mezőgazdasági munkára irányították, amíg a „nehezebb” munkálatokat a férfi rabok végezték. Mivel kevés volt a munkaerő így is, ezért a foglyokat tranzit-táborokba (gyűjtőtáborok, átmeneti táborok) gyűjtötték össze, majd újra munkatáborokba szállították őket. A foglyok száma olyan nagy volt, hogy sem a börtönökben, sem a táborokban nem fértek már el. A barakkokban az internáltak a földre szórt szalmán, szalmazsákon aludtak – jobb esetben. Nem volt takarójuk, a barakkok szellőzése nem volt megoldva, mivel az ablakokat tilos volt kinyitniuk. Az internáltaknak sem vizük, sem mosakodó és fertőtlenítő szerük nem volt, ezért tele volt rovarokkal, élősködőkkel a tábor. Kevés volt a latrina is, például a Baar vállalatnál, Suchodole nad odruban 1700 internáltra – többségében nők és gyerekek – jutott 4 latrina. 1945 utolsó negyedében változásokat vezettek be. Az ősz folyamán félbeszakadt a német lakosság áttelepítése. Felhagytak a koncentrációs tábor igazgatásának központosításával. Ettől fogva a táborok körzeti és nem a helyi  nemzeti bizottságokhoz tartoztak. Ettől kezdve a kényszermunka táborokat hivatalosan azoknak „tartották fenn”, akiket „megfosztották a cseh állampolgárságuktól”.  A táborok őrségének összetételében is változások történtek, mivel az őrzést az Állambiztonságra, mint hatósági szervre bízták, a köztörvényesek, partizánok és önkéntes gárdisták helyett.
1948. február 25-én hatályba lépett a hírhedt 231/1948-as törvény, amely a Köztársaság védelméről szólt. Így már törvényesítették a kényszermunkatáborokat, azzal az indokkal, hogy azon „ellenforradalmároknak” állították fel, akik fenyegették a népi demokráciát és a demokratikus szellemű állam építését. A legkisebb kihágás is ennek a törvénynek a hatálya alá tartozott. A bizottságok, - amelyeknek joga volt internálni az embereket - három főből álltak, akiket a körzeti nemzeti tanácsok neveztek ki. Az üléseiket zárt ajtók mögött rendezték és csak a belügyminisztérium vagy az állambiztonság tagja vehetett részt rajtuk. Csehszlovák területen összesen 19 bizottság működött.
1948. október 25-ével pedig hatályba lépett a 247/48. bizalmas törvény, amellyel felállították a kényszermunka táborok rendszerét, az ún. TNP rendszert (Tábory nucené práce). 1949-ben az ország területén összesen kb. 13400 személy volt táborokban politikai okokból, amíg ez a szám 1950-re 25 ezer főre duzzadt fel. Ostravában azért is táborba küldték az embert, ha a munkafegyelem ellen vétett.
1951-ben újra reformokat hajtottak végre a táborok irányításával kapcsolatban, ezért a táborokat az Igazságügyi Minisztérium igazgatása alá vonták. A nagy táborokat a hozzájuk csatlakozott kisebbekkel megtartották – ilyen volt az Ostrava-i tábor is. Az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá vont politikai táborok internáltjait TNP betűjelzéssel jelölték meg. 1949 és 1951 között Jáchymov és Pribram körzetében 5 kényszermunka tábor volt. 1951-1954 között a táborok száma 18-ra emelkedett, de kategóriájában már javító-nevelő táborokként működtek, Jáchymov, Horni Slavkov és Pribram körzetében. Ezek a táborok mind az ott létesített uránbányánál álltak – Pribramban és Slavkovban is. A táborok „lakosságát” ún. mukl-éknak (Muž určeny k likvidaci) hívták. Azokat az internáltakat nevezték így, akiket több mint 10 éve tartottak fogva. Ezek a Voina 1 és a Voina 2 számú radioaktív bányákban dolgoztak.
Létezett egy szigorúan titkos T 43 kód elnevezésű terv, amelynek keretében egy éven belül „osztálytisztogatást” hajtottak volna végre. Ez a terv, a csehszlovák kommunista párt vezetőségének volt az elképzelése a hatalomátvételük után. A cél az lett volna, hogy a városokat megtisztítsák a „gyanús, reakciós elemektől”. Prágában 1949. október 3-án léptették életbe az akciót, melynek hatására 778 személyt vittek különböző táborokba. 1950 végére Csehszlovákiában 350 tábor és börtön volt körülbelül, közel 120 ezer internálttal és elítélttel. A TPN táborokat 1954-ben eltörölték ugyan, de még fenn maradtak néhány évig, csak azzal a különbséggel, hogy ettől kezdve nem nevezték ezeket az intézményeket „táboroknak”. Az utolsó tábort 1956-ban zárták be, de a táborok intézményét végül1961-ben számolták fel teljesen.

Az egérmutatóval a térkép nagyítható.

CsehszlovákiaForrás: Bank Barbara - A volt szocialista országok internáló- és munkatáborai – Csehország, Lengyelország, Jugoszlávia (1945–1956)
in: Hantó Zsuzsa - Kitiltott családok. Magyar Ház Kiadó, Budapest, 2010.

magyar